Az utazás

Sziasztok!

Pár nap után úgy gondolom, lassan tartozom már nektek egy kis beszámolóval! Hihetetlen, mennyire pörögnek a napjaim, mióta Torre Pellice-be értem Hajnival, Violával, Marcival és később Katával! Nagyon sok programot csináltunk magunknak pluszba és természetesen voltak előre beütemezettek is, amiken részt kellett vegyünk, ezért nem sok időm volt ilyesmire.

Remélem, olyan szivesen fogjátok olvasgatni ezt a blogot, mint ahogy én irom nektek! Boldogan mesélek nektek, amennyit csak tudok!

Még csak pár napja vagyok itt, de már igy is elég nehéz összeszednem, mi mindenre szeretnék kitérni, mivel annyi minden történt velem!

…kezdjük a legelején:

Augusztus 26.-án, pénteken 23 órakor indultam VOLNA a Népligetből, busszal, Torinóig, ahonnan aztán a segitőnk, Valeria vitt volna minket tovább kocsival a szállásra, Torre Pellice-be. Anyával és a párjával, Jenővel, kocsival indultunk el otthonról 21 óra után.

Hogy miért csak „volna”?

 Azért, mert a 23 órakor onnan induló egyetlen Olaszországba tartó busz (volt összesen 3 busz a kocsiállásokon) sofőrje váltig állitotta, hogy „ez aztán nem áll meg Torinóban” és hogy „majd jön másik busz, ami oda visz! Majd valamikor jön egy másik ez után, mert valami probléma lehetett a határnál!” Miután már harmadjára is megbizonyosodtam arról, hogy nem a nemrég elfogyasztott Heineken miatt hallom félre a szavakat, végignéztem, ahogy a 23:00-kor induló (amúgy Veronába tartó) busz elmegy a szemem láttára.

Eltelik fél óra.

Majd még egy fél.

Semmi.

Mások is vártak ott velünk, ez volt a megnyugtató az egészben, ezek szerint nem mi néztük félre a dolgot. A népligeti kijelzők (van belőlük egy pár) pedig semmilyen buszt nem mutattak, ami érkezne. Aztán negyed 1-kor végre bekanyarodik a sarkon a várva-várt Eurolines busz, fedélzetén a nagy adag románnal! :D Igen, mert a busz, amit néztek nekem, Romániából tartott Bordeaux-ba. Nagyon kedvesen, segitőkészen egy negyed óra múlva elindulunk, majdnem csurig lévő busszal és a tévében valami Üvegtigrishez hasonló, de sokkal szinvonaltalanabb román nyelvű flm ment hangosan, felirattal. Ilyen atmoszférával kezdtem bele a korántsem rövid utamnak (miután elbúcsúztam anyáéktól) ami 17 órán keresztül tartott. A legvonzóbbnak azt a programot találtam, hogy egy kicsit megpróbáljak a busz ablakának (és függönyének) dőlve szunditani, mivel az előző napi bulizástól nem voltam valami kipihent.  De jó is volt az!

A fő problémám az volt, hogy mivel 16 órára irta a menetrend a busz érkezését Torinóba és a busz eleve másfél órával később érkezett be, vajon oda érek-e időben? 17 órakor nekem már a többiekkel együtt Torre Pellice felé kellene utaznom!

A busz elég sok helyen megállt, de volt kb 3-4 megálló, amit az „alvás” miatt nem vettem észre. Megálltunk többek között még Magyarországon valahol (sötét volt akkor még nagyon), majd Szlovéniában, nem messze a határtól.

Az egyik szlovén benzinkútnál, háttérben a
buszunkkal és egy Porshe-vel

Itt kell megjegyeznem, hogy én eddig egyszer voltam, sötétben utazva Szlovéniában és nem láttam semmit, de amit a hajnal első fényeiben megpillantottam, attól elállt a lélegzetem is, olyan szép volt! Hatalmas hegyek, még mélyebb völgyek és tavak mindenhol! Ezek mellett egy épitészetileg is nagyon igényes autópályán mentünk!

Felirtam az „ide még egyszer biztos visszajövök!” listámra és nektek is csak ajánlani tudom, utólag visszatekintve egy mini-Itália! Megálltunk ezen kívül kétszer szlovén benzinkutaknál.

Volt egy magyar srác, aki Paldovába utazott és amikor leszálltunk a buszról pihenni, mindig váltottunk pár szót. Az egyik szlovén benzinkútnál ácsorogva odajön hozzánk egy magyar úr, aki Marseille-be utazott és megkérdezte, hogy jó-e ez a busz, mert kettő is van épp a benzinkútnál és ő nem tudja melyik az amiről ő leszállt. (mindkettő Eurolines) Mi ugye nem ismertünk minden utast, biztos velünk lehetett… amúgy hozott magával több kiló magyar kolbászt, amit az ülése alá rakott, mert sok minden van Franciaországban, de jó kolbász nincs. Felszállt velünk, majd az utolsó pillanatban mégis le, mert rájött, hogy a rossz buszra szállt.

Végül több, mint 10 óra után megérkeztünk végre az olasz határhoz! Nem mintha nem lett volna még kb. 7 óra út vissza, de azért az ember mégis csak örül, hogy legalább belépett abba az országba, ahol majd 11 hónapig lenni fog. Nagy élmény volt látni, ahogy 9-10 óra környékén Olaszország kezd felébredni (tekintve, hogy szombat volt, és Olaszországról beszélünk), egyre több az autó az utakon, az út melletti nyaralóházak erkélyén már látni, ahogyan mozgolódnak a lakók, én pedig először az út során bedugtam a fülhallgatóm és úgy döntöttem, meghallgatok néhány olasz rádióállomást, mennyit értek belőlük, mennyiben különböznek az olasz slágerek a magyartól!

Nagyon jó atmoszférája volt az egész helyzetnek: újra reggel volt és szépen sütött a nap, Olaszországban vagyok és vidám olasz dalokkal a fülemben utaztam városról városra! Elkezdtem kigyűjteni néhány olaszban trendi dalt, zenét, amint eljutok a YouTube linkekig, megosztom veletek!

Olaszországban (és Szlovéniában is) ellenőrzőkapuk működnek autópálya matricák helyett: bedobod az automatába a pénzt és igy a következő kapuig igénybe veheted az autópályát!

Ellenörzőkapu

Megfordultam Mestre-ben, ami nem messze van Velencétől (sajnos ott nem voltunk) majd elidőztünk pár perc erejéig több nagyobb városban is, mint például: Padovában, Veronában, Milánóban míg végül nem sokkal 16 óra előtt megérkeztem Olaszország negyedik legnagyobb városába, Torinóba! Az az érzés, amikor végre 17 óra után végleg leszállhatsz a buszról, megfizethetetlen! J Amint leszálltam, az első pár gondolatom ez volt:

- sok fekete bőrű - hogy-hogy nem volt még balesetünk ilyen közlekedéssel? – miért van a város felett egy ballon? – 33 fok.

"Torinó szeme"

Mint utólag megtudtam, a ballon a Turin Eye névre hallgat és már a névből gyanitható, hogy ugyanazt a szerepet tölti be, mint pl. a London vagy a Sziget/Budapest Eye: ha fizetsz, felmehetsz és onnan beláthatod az egész várost! Na, valakinek ehhez több száz kiló fémre és mérnökökre van szüksége, az olaszok egy ballonnal megoldották! 

A közlekedés nem volt annyira brutális, mint mindenki mondja, valahonnan az emberek emlékszenek még egy távoli ismerősre, akit úgy hivnak, KRESZ. A buszsofőr is olyan trükköket megcsinált, hogy vagy majdnem feldőltünk, vagy 2 centire volt a visszapillantójától a közlekedési lámpa egy kanyarban, és a többi közlekedő is biztos tudna néhány hajmeresztő dolgot mutatni! Főleg a kereszteződéseknél.

A feketékről annyit, hogy – amennyire én láttam – nem akarnak bajt és nem aggresszivak, viszont nem nagyon szeretik a neger-néger-nero megnevezést, ami fura lehet egy magyar számára, mivel otthon nem bir semmilyen negativ jelentőséggel számunkra. Szóval, amikor majd Sziciliában róluk beszélünk, figyelni kell arra, hogy ne „néger”-t mondjunk, hanem mondjuk „black people”-t.

Engem a busz a Vittorio Emmanuelle Corson rakott le, ami kb 500 m-re volt Porta Susa-tól, ahol majd Valeriával és a többiekkel találkozok, szóval volt alkalmam megismerkedni a Magyarországra szintén nem jellemző 3 lámpás gyalogos lámpával!

Porta Susa Torinó legnagyobb és legújabb állomása vonatok számára, az önkormányzat ezt szeretné a fő állomássá tenni, holott ezen kívül még van kettő másik vasútállomása is: Porta Dora és Porta Nuova.

Porta Nuova

Hihetetlen látvány tárult elém, ahogy beléptem a modern stilusú Porta Susa épületébe: az egész egy nagy üvegkupával fedett, több emeletes, hatalmas épület.

Porta Susa belülről

Az óriás kivetitőkön egy reklám betétdalaként a Guns N’ Roses - Sweet Child o’ Mine első 8 másodperce ment, kb 30 másodpercenként újra indult. A többi önkéntes – Hajni, Viola, Márton – körülbelül 3 órát kényszerültek várni rám, mivel nekik sokkal előbb beérkezett már a buszuk és azt mondták, hogy lehet, hogy egy életre megutálták ezt a számot, annyiszor hallották ezt a részét! :D

Indulások és érkezések hirdetőtáblák között

Végül Hajni segitségével megtaláltuk egymást és Valeriával a volán mögött elindultunk Torre Pellice-be. Már kb. 10 perce mehettünk, amikor a távolban megpillantottunk pár nagyon magas hegyvonulatot, ami természetesen az Alpokhoz tartozik. 

Lőttem pár képet az autóból, szerintem ezek többet érnek minden szónál!

Odafelé még megálltunk venni nekem és Hajninak jegyet a buszra és a vonatra, mivel elhatároztuk, hogy a holnapi szabad napunkat Torinóban fogjuk tölteni városnézéssel!

És végre, megérkeztünk az ideiglenes szálláshelyünkre, a Valdéz közösség központjába, ahol több, mint egy hetet leszünk, 35 másik önkéntes és sok más ember társaságában… de erről majd a következő alkalommal irok!

A következő részben mesélek majd a gyönyörű hegyvidéki olasz kisvárosról, Torre Pellice-ről és lakóiról, az olasz sztereotipiák valóságtartalmáról és úgy alapjába véve rólunk, Önkéntesekről, akik Európa minden szegletéről a Foresteria-ba költöztek pár napig, minden hasonlóságukkal és különbségükkel együtt! 

FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK...